Amíg Törökországban nyaral, tegyen egy túrát a világ egyik legszebb és legkülönlegesebb helyszínére! Pamukkale magyarra fordítva „pamutvárat” jelent, és nincs is ennél találóbb leírás. A mészkővel telített gyógyvíz a föld alól tör fel, majd lefelé zúdul a szelíd hegyoldalon, és így varázslatos látványt nyújtó, egymásba kapcsolódó sziklamedencéket alkot. Igaz, hogy úgy tűnik, mintha jégből lenne, de valójában a mészkő, és nem veszélyes járni rajtuk, ugyanis nem csúsznak. Csak mezítláb sétálhatnak a medencékben, ugyanis lábbelit viselni TILOS. Emiatt maradnak a medencék olyan fehérek, és ez az egyetlen hely a földön, ahol láthatjuk ezt a geológiai csodát.
Miközben felsétál a mészkőmedencék tetejére, meg is mártózhat a meszes sziklamedencékben. Fentről rácsodálkozhat a végtelen panorámára és végül megpillantja Hierapolisz antik városát. A romváros évszázadok óta zarándokútja volt azoknak, akik olyan betegségekben szenvednek, mint az ízületi gyulladás és a reuma. Itt található Kleopátra medencéje, amiről az a hír járja, hogy ebben medencében fürdött maga a királynő. A medencét az évszázadok során jól karbantartották, és belépődíj ellenében lehet úszni is. A 35 fok körüli víz a gyógyvizek között is egy forró fürdőnek felel meg, és az itt eltöltött idő után felfrissülést ad. Hol máshol fürödhetne úgy, mint egy királynő?A Hierapolisz néhány mérföldnyire terül el a lelkes felfedezők számára, ősi színházakkal és utcákkal, valamint egy híres nekropolisszal. A feljegyzések szerint itt élt Szent Fülöp apostol, aki kereszténységet tanított, kísérletei miatt mártírhalált halt, majd ebben az egykor virágzó városban temették el.
Felnőttek ( 8év felettiek ) – 65 euro / fő
Gyerekek ( 4 – 7 évesig ) – 45 euro / fő
Gyerekek ( 4 éves kor alatt ) – ingyenes
A kirándulás a Kusadasi-i szállodából reggel 08:00 körül indul. A buszon a sofőr és angolul beszélő idegenvezető fogadja Önöket, aki egész nap Önökkel lesz. A szállodából az út hegyi erdőkön és falvakon keresztül vezet Pamukkale városába, ahonnan fantasztikus kilátás nyílik a mészköves medencékre.
Itt elég szabadidejük lesz, hogy felmenjenek a hegyoldalon a találkozási pontig, ahol az idegenvezető várni fogja Önöket. Nyugodtan mártózzanak meg a mélyebb medencékben vagy egyszerűen csak sétáljanak át a sekélyebb vizeken. A hegymászás enyhe – nem meredek, mindenki a saját tempójában haladhat.Amikor ismét mindenki csatlakozik csoporthoz, Hierapolisz turisztikai központjába utaznak, ahol megnézheti az ősi várost vagy pihenhet a csodálatos kertekben, úszhat Kleopátra medencéjében vagy egyszerűen csak bóklászhat az ajándékboltokban és felfrissülhet. az egyik kávézóban.A túra végén a svédasztalos ebéd elfogyasztása után elindul a busz vissza Kusadasiba, az Önök szállodájába.
Felnőttek ( 8év felettiek ) – 65 euro / fő
Gyerekek ( 4 – 7 évesig ) – 45 euro / fő
Gyerekek ( 4 éves kor alatt ) – ingyenes
A kirándulás napját a foglaláskor tudjuk megmondani. A kirándulás kb. 8 óra hosszú.
Légkondicionált busszal való utazást angol nyelvű idegenvezetővel.
Svédasztalos ebédet.
Biztosítást és múzeumi belépőket.
Személyes kiadások és italok az ebédnél.
Belépőjegy a Kleopátra medencékhez (ott helyben fizetendő).
Nem ajánljuk ezt a kirándulást azoknak, akik nehezen gyalogolnak vagy kicsi gyerekeknek, akik nem biztos, hogy élveznék a sok gyaloglást.
Akik gond nélkül gyalogolnak, könnyű napnak néznek elébe vagy idősebb gyerekek kifejezetten élvezik a medencékben a pancsolást.
A sziklákon nagyon könnyű sétálni, ugyanis az enyhén recés felület meglepően puha és egyáltalán nem csúszik, Az előző években egyszer előfordult, hogy engedélyezték a turistáknak a cipőhasználatot, de a hófehér medencék elkezdtek elszíneződni, így rögtön be is tiltották.
Csak azok a részek lehetnek csúszósak, ahol zöld algákat látunk, így ott legyenek fokozottan óvatosak.
Amint felértek a hegy tetejére, rögtön fel lehet venni a cipőket.
Nem, mert míg Önök felsétálnak a hegyen, addig a busz az idegenvezetővel együtt felmennek a hegy tetején található parkolóba.
Fürdőruhát, naptejet, napszemüveget, kényelmes lábbelit mindenképp és ajánlatos sapkát vagy kalapot is magukkal hozni, mert míg felérnek a hegyre, folyamatosan napon lesznek.
Telefont vagy fényképezőgépek semmiképpen ne hagyják a szállodában, mert fantasztikus képeket lehet csinálni mind a hegy aljából, mind a tetejéről.
Készpénzt mindenképpen hozzanak magukkal, nemcsak az italok miatt, ami nincs benne az árban, hanem az esetleges ajándék tárgyak miatt is és ha szeretnének Kleopátra medencéjében fürdeni, akkor az is ott helyben fizetendő.